Hírek
Rólunk
Önkéntes Programok
Hazai projektek
Csereprogramok
Szakmai gyakorlat
Képzések, szolgáltatások
Egyéb programok
Partnerek
Támogatás
Közhasznúság
Tanulmányok
Linkek
Elérhetőségeink
English

Támogatóink:



Demokrácia Szabadegyetem

Tempus Közalapítvány

Európai Bizottság

Mobilitás

Nemzeti Civil Alapprogram

Fiatalok Lendületben Program
 Hazai projektek

Ötlet 2005 program:

Az Ötlet 2005 program egy olyan kezdeményezés, amely során az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány régiónként 20 munkanélküli fiatal munkatapasztalat-szerzését támogatta 10 hónapos hazai civil szervezeti önkéntes munkával. Egyesületünk a 2006-os évben egy önkéntest fogadott a program során, és képzete ki nemzetközi ifjúsági munkás szakmára. Mester Zsuzsa a projektje végeztével is hasznos tagja maradt egyesületünknek és saját civil szervezetet alapítva folyamatos együttműködést tartunk fenn szervezeteink között.

Az Ötlet 2005 programban Egyesületünk kiemelt szerepet kapott a Közép-magyarországi Régió koordinálójától, a Fiatalok a Vidékért Egyesülettől, amikor a kötelező és szakmai képzések megszervezésébe és lebonyolításába bevonta szakértőinket. A program során részt vettünk a felkészítő, félidős és értékelő képzések és találkozók szakmai anyagainak kidolgozásában mind az önkéntesek, mind a mentoraik részére, valamint 120 órás ifjúsági animátor és projektmenedzsment, pályázatírás képzést szerveztünk a régió önkénteseinek.
Programországok
Magyarország Európa Latin-Amerika MEDA országok
Mivel tevékenységünket pályázati forrásokból finanszírozzuk, a változás jogát fenntartjuk.
www.kikoto.org | Minden jog fenntartva.

Az Európai Bizottság támogatást nyújtott egy vagy több projekt költségeihez. Ez a kiadvány (közlemény) a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért.